SIRUI T-1205 karbon fényképezőgép állvány teszt, E-10 gömbfejjel

Besorolás nélkül, 2023. 07. 08.

Barátunk, és ügyfelünk rendszeresen vásárol az ADVESphoto szaküzletében. Legutóbbi "szerzeménye" egy vadonat új karbon fotós állvány, mert úgy érezte, hogy "kinőtte" a korábbi fotós háromlábúját. Első fotózásai utáni lelkesedése azt mutatja a jó állvány fontosságát a fotósok és videósok felszerelésében. Fogadjátok szeretettel István beszámolóját:

Amatőr fotósként folyamatosan fejlesztem a felszerelésemet. Hol erre, hol arra van égetően szükségem a fejlődéshez, a kényelmesebb, gondtalanabb fotózáshoz. Legutóbb az utazó állvány cseréje volt soron, meg is rendeltem egy SIRUI karbon állványt. Az AdvesPhoto üzletében vettem át a csomagot, rohantam vele haza, alig vártam, hogy ünnepélyesen kicsomagoljam.

 

A dobozban az állványon kívül hordtáska, egy második, rövid középoszlop, fém tüskék terephasználat esetére, csuklópánt, valamint néhány imbuszkulcs fogadott. A felszerelés összehajtogatva meglepően kicsi, mindössze 43 cm hosszú úgy, hogy még a gömbfej is rajta van. Súlya másfél kiló, kicsivel több, mint a korábbi, szintén márkás, de feleennyit sem érő, feleennyire stabil állványom volt. Hasonló tudású termékekkel összehasonlítva viszont kifejezetten könnyűnek számít. Nyilván itt nem a karbon lábak és középoszlop adja a súly javát, hanem a fém alkatrészek, mint pl. a középoszlop tartója vagy maga a gömbfej.

 

Az elsőre feltűnt, hogy milyen masszív ez az állvány. A csuklópontoknál a lábak határozottan mozognak, de nem akadnak, mindig abban a pozícióban állnak meg, ahol elengedem őket. Ez betudható annak is, hogy még teljesen új a cucc, remélem, hogy a későbbiekben sem fog változni a helyzet. A lábak három különböző szögben fixálhatók, a rögzítő pöckök működése kifejezetten tetszik. Rugó tartja őket a megfelelő pozícióban, de az összecsukás idejére egyetlen mozdulattal kiakaszthatók, így könnyebb a felszerelés gyors elpakolása, amikor tovább akarok állni. Összecsukás után a pöckök visszaugranak alaphelyzetbe, nem lehet őket "úgy felejteni".

 

A lábak öt részből állnak, az egyes szekciókat csavaros megoldással lehet rögzíteni. Ebben az a jó, hogy ha elég nagy kezed van, összecsukott állapotban egyszerre, egyetlen mozdulattal lazíthatod ki az összeset. Nekem nincs lapát tenyerem, de egy kis odafigyeléssel nekem is megy az egy mozdulatos oldás, odafigyelés nélkül inkább kettőre van szükségem. A választásnál az egyik szempont a magasság volt. Olyan állványt kerestem, ami elég magas ahhoz, hogy portrénál nagyjából az alany szemmagasságába lehessen állítani a kamerát. A SIRUI gömbfejjel együtt 172 cm-t tud, a kamera is hozzátesz pár centit. Azt mondom, ha nem akarok kosárlabdázókat himnusz alatt portrézni, akkor jó vagyok. Az állvány teljesen kihúzva is atom stabil, különösen az én Canon M50-esem és az 55-200 teleobjektív alatt. Ezek súlya kb. 700 gramm, meg sem közelíti a tíz kilós maximális terhelhetőséget.

 

Az állvány tetején a SIRUI E-10 gömbfej stabil, precíz, határozottan működő szerkezet, gombbal biztosított a gyorscseretalp a kamera véletlen kicsúszása ellen. A fej vízszintes elfordulása külön állítható vagy lefixálható. Egy kihajtható fül segítségével lehet a fényképezőgépen meghúzni a fém cseretalpat, nem kell hozzá szerszám vagy pénzérme (olyat is láttunk már). Az egyetlen apró kellemetlenség éppen ehhez a csavarhoz köthető. Arra az esetre, ha el akarnád távolítani a talpból (de minek?), a pozicionáló vájat végén van egy nagyobb furat, amin keresztül kicsavarhatod. Ez a fránya csavar előszeretettel találja meg magától azt a bizonyos furatot és elég egy fél menetet belekapnia, hogy már ne tudd rögtön arrébb tolni. Szóval erre oda kell figyelni.

 

Nem fogom leírni a SIRUI T-1205 minden funkcióját. Van belőlük bőven, megtalálod a műszaki leírásban. Az én feladatom az, hogy értékeljem a terméket, és szerintem nagyon rendben van. Egy szuper állványom lett, amit akár mesterséges talajon, akár terepen tudok használni, könnyű magammal vinni, egyszerűen és gyorsan fel tudom állítani és el tudom pakolni, stabilan és biztonságosan tartja a kamerámat. A matt karbon lábak könnyűek és iszonyatosan profin néznek ki... már ha valakinek ez szempont. Nekem speciel marhára tetszik.

István, @soma__675
Nézd meg a SIRUI T-1205 bemutató videóját:

István állványának a tulajdonságairól, és műszaki adatairól itt tudodsz részletesebben informálódni:

Cimkék:Fényképetőgép állvány teszt, Fotós állvány teszt, tripod, gombfejes fotós állvány, háromlábú fotós állvány teszt

Hozzászólás

Kosárba

Kosárba helyezve

Betöltés...

...
Hiba

Sikertelen művelet

Ismeretlen hiba, kérjük, próbálja újra.